A katolikus sajtó kérdései az első világháború előtti nagygyűléseken

A 19-20. század fordulójának katolikus közélete minden évben kiemelkedő eseménynek, az erődemonstráció fontos lehetőségének tekintette az 1900-tól rendszeresen megrendezésre kerülő országos katolikus nagygyűléseket. Ezek az őszi alkalmak azonban nem csak az erőfelmutatás, hanem a számvetés pillanatai is voltak egyházi és világi katolikusoknak számára. Az 1900-ban rendezett jubileumi (első) nagygyűlés már rögzült szervezeti rendben végezte munkáját, és állandósult szervezőbizottságának köszönhetően ez a menetrend az első világháború előtti 12 nagygyűlés mindegyikén hasonló volt. Az általában három napig tartó öszzejövetel során három nyilvános gyűlést rendeztek, melyek között szakosztályi üléseken vitatták meg a szavazati joggal rendelkező résztvevők a katolikus közélet főbb problémáit és az ezekre javasolt megoldásokat. Az ülések végén formális határozati javaslatok születtek, melyeket a záró ülés alkalmával közösen hagytak jóvá. Ezek megvalósítása érdekében a nagygyűlés végrehajtó bizottsága ezt követően informális vagy hivatalos lépéseket tett.

            A sajtó ügyének aktuális kérdései szinte minden nagygyűlésen fontos helyet kaptak. A három szakosztály közül a közművelődési ügyekkel foglalkozó összejöveteleken mindig akadt a kérdésnek felkért előadója. Ezek mellett azonban a szónokok a nyilvános ülések alkalmával is gyakran érintették a katolikus sajtó fejlesztésének szükségességét, hosszan fejtegetve a sajtónak a korabeli társadalomban meghatározónak tekintett szerepét és vélemény illetve világnézet-formáló hatását.

            A naggyűlési alkalmak azonban már kezdettől fogva többet jelentettek a nyilvános és szakosztályi ülések megtartásánál. A katolikus egyesületi élet fontos eseményének tekintett rendezvény alkalmára több társadalmi szervezet időzítette éves közgyűlésének időpontját. Így az Országos Pázmány Egyesület, a Katolikus Tanítók Országos Egyesülete, a Szent László Társulat, a Szent István Társulat, a Katolikus Patronázs Egyesület, és még sokan mások. A seregszemle alkalmával ezeken az üléseken is gyakori kérdés volt a katolikus sajtó helyzete.

            Így volt ez az első nagygyűlés alkalmával is. Az 1900. augusztus 18-a délutánján tartott második nyilvános ülésén Margalits Ede egyetemi tanár tartott beszédet a témában. Az ellenfélnek tekintett liberális, racionalista és utilitarista szemléletű sajtóorgánumok minden szónoki megnyilatkozás szerint létében fenyegették a még gyenge lábakon álló magyar katolikus sajtót. De nem csak azt. Margalits kiemelte azt is, hogy a keresztény hitelvek illetve az állam keresztény eredetének tagadása is állandó törekvése ezeknek az irányzatoknak, összefüggésben az ultramontán és reakcionista jelzőkkel bélyegzett katolikus nézőpont hazafiatlanságának hangsúlyozásával. Hangsúlyozta, hogy ezekkel az egyházhoz hű embereknek kötelességük a szembeszállás, és a katolikus sajtó anyagi és szellemi támogatása. De amit még talán ennél is fontosabbnak ítélt az az volt, hogy a nemkatolikus sajtó támogatását ezzel párhuzamosan be kell szűntetni. Ezzel gyakorlatilag azok bojkottálására szólított fel. Érzékelte ugyanis azt a – szintén többször visszatérő problémát – hogy az ország jelentős számú katolikus lakosságának mindössze töredéke támogatja saját felekezetének sajtóorgánumait.

            Ebben az évben Margalits volt a katolikus tudomány, irodalom és művészet kérdéseivel foglalkozó szakosztály elnöke is. Itt hangzott el Tóth Ferencnek, a Nyitramegyei Szemle szerkesztőjének elemzése a katolikus sajtótámogatás lehetséges módozatairól. Az általa felvetett problémák a következő években rendszeresen visszatérő témái voltak a hasonló tárgyú beszédeknek és vitáknak, ezért érdemes kicsit alaposabban bemutatni beszédének tartalmát. A szónok az „aki nincs velem, az ellenem van” szentírási elv alapján felrótta a katolikus sajtót nem támogató, magukat katolikusnak valló híveknek, hogy magatartásuk végzetes következménnyl jár, hiszen mint mondta: „a vidra húsa halszagú, a fenyvesmadáré boróka-illatú”, utalva ezzel a más világnézetű termékek olvasóinak eltévedésére. Ketteler püspök állítólagos mondását idézte, mely szerint, ha szt. Pál élne, hírlapíró lenne! A szónok szerint ez a megközelítés már elavult, e helyett inkább azt kellene mondani, hogy „...ha az apostolok élnének, valamennyien sajtót alapítanának.” A sajtó támogatása tehát apostoli tevékenység, hiszen bár a falun még a szószéknek van valamilyen hatása, de a nagyvárosokban ez már nem mondható el. Ha a célközönség nem jön hozzánk, akkor nekünk kell hozzá férkőznünk – ahogy a kínai jezsuita misszionáriusok tették ezt. A munka elvégzéséhez azonban pénzre van szükség – ugyanis a példaként hozott párizsi La Croix sikerei sem valósulhattak volna meg a szükséges háttérkapacitás – drága – kialakítása nélkül. A támogatás módjaként javasolta, hogy ha valakinek telik rá, akkor fizessen elő másoknak is katolikus lapokra, ezzel is növelve a rászoktatás esélyeit. A pénzszerzés egyki fontos módjának a hirdetések feladását nevezte meg, melyekkel csak a katolikus sajtót keressék fel a hívők. Ennek szervezésére felvetette egy katolikus központi hirdetési iroda létesítését. A rászoktatás fontos eleme, hogy a lehető legtöbb nyilvános helyen kell megjelennie a lapoknak, kaszinókban, olvasókörökben, nyilvános helyeken, vasútállomásokon.

A sajtómunkások ügyére térve pozitívumként jegyezte meg, hogy művelt vidéki munkatársak sokkal nagyobb számban állnak rendelkezésükre, mint a konkurenciának – gondolva itt a katolikus papság sajtó ügyekben játszott szerepére, és potenciális tudósító tevékenységére. Mindezek a megfontolások arra a javaslatra vezették, hogy az ország központjában alakíttassék meg egy katolikus sajtóegyesület (Pázmány-Egyesület), amelyik az anyagi támogatást szervezi; 2. a püspöki székhelyeken, és nagyobb városokban alakuljanak fiók-sajtóegyesületek a főpásztor védnöksége alatt.

A következő évi (1901) nagygyűlésen is a realitásokkal való szembenézés hangulata uralta a sajtóról szóló beszédeket. Ismét Margalits volt az, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a konkurencia sokkal erősebb pozíciókkal rendelkezik, melynek megdöntése nem egyszerű feladat. Kiemelte, hogy az 1860-as években még lett volna esély a versenyképesség kialakítására, ha az akkori nemzedék (Török, Lonkay, Kecskeméthy) időben elkezdi az egyesületi összefogást. De ez nagy fájdalmára nem történt meg, melynek okául a katolikusok közötti „régi keletű” széthúzást említette. A gyenge sajtó támogatása érdekében a politikai ellentétek (48-as – 67-es) félretételét és a katolikus eszmeiség jegyében való együttműködést tartotta szükségesnek. Kiemelte: „A kat. közvélemény egy elhanyagolt avarföld, azt a nagygyűlések által szántogatjuk.” Az elvetett mag jó, de a gyümölcsre éveket kell várni... a rossz talajban küzd, de szárba fog szökkenni...

A Szent István Társulat dísztermében tartott közművelődési szakosztály ülésén olvasták fel a nagyváradi Dr. Vuksics Gyula: A katholikus napisajtó és a színtelen lapok c. előadását. A 2 fővárosi és több vidéki napilap (Nagyvárad, Pozsony) valamint több hetilap (fehérvári, győri, pécsi, egri) léte szerinte sem adott okot az elbizakodottságra, ugyanis Poroszország – hasonló számú katolikus lakossággal – 25 napilappal, a kisebb lélekszámú Belgium pedig 20 napilappal rendelkezik, 10 ezres példányszámokkal. Nem látta kedvezőbbnek a helyzetet a hazai konkurens lapokkal való összevetésben sem. Bár tartalmi tekintetben elégedett volt, de a példányszámok és a lefedettség tekintetében nem. Ennek egyik okát ő is a politikai megosztottságban látta. Kiemelte továbbá, hogy egy új jelenséget is fel kell ismernie a katolikus újságkiadásnak.  A bulvár és krajcáros újságok, melyek a legszegényebbekhez is könnyen eljuthatnak (pl. Friss Újság, Esti Újság), új konkurenciát teremtettek, mellyel lépést kell tartania a felekezeti sajtónak is. Mint kifejtette: Nem jó a strucc-politika! Mivel sajtószabadság van, nem lehet repressziókra számítani az ilyen irányú támadásokkal szemben, és nem szabad félvállról sem venni őket. Javasolta ezért, hogy a nagygyűlés támogassa egy ilyen irányú lap indítását is.

Az 1903-as és 1904-es években kevesebb szó esett a sajtó ügyéről a nagygyűlések keretében, de ez nem jelentette, hogy a katolikus irodalom és művészet pozícióinak felmérése nem történt meg. Az 1905-ben elmaradt nagygyűlés után viszont 1906-ban újra központi téma lett a sajtó helyzete.

Ebben az évben az Országos Pázmány Egyesület gyűlése volt a kérdés tárgyalásának legfontosabb terepe. Túri Béla (az Alkotmány felelős szerkesztője) érdekes fejtegetésében az organikus-biológiai szemlélet fogalomhasználatával vázolta fel a sajtófejlődés egyetemes és hazai törvényszerűségeit. Fő kérdése az volt, hogy milyen legyen a struktúrája a sajtószervezésnek, hogy a szükségesnek vélt intenzív életre képes legyen? A biológiai természettörvényének ellesését javasolta, mert mint mondta: a biológia és a sajtó organizmusa hasonló! Abban két párhuzamos törvény dolgozik egyszerre: a fiziológiai munkamegosztásé (differenciálódás) és a fiziológiai integrációé (tökéletesebb egységbe olvadás): „amint a fejlődés legalacsonyabb fokán álló organizmus, ez a kevéssé organizált, egynemű sejthalmaz, felsőbbrendű, tökéletesebb életre képes organizmussá fejlődik, akkor az egynemű sejthalmaz részei különneműekké válnak, differenciálódnak s a differenciálódott részek különböző funkciót végeznek, de ugyanekkor egy másik processzus is megy végbe, tudniillik az, hogy a különnemüvé vált s differenciálódott részek tökéletesebb egységbe olvadnak össze. Egyszerre megy végbe a fiziológiai munkamegosztás és a fiziológiai integráció törvénye s az eredmény az lesz, hogy a különneművé vált részek tökéletesebb funkciót végeznek, vagyis amint Darwin mondja: a jobban differenciálódott struktúra több életre, intenzívebb életre képes.” A mai katolikus sajtó csak az alacsonyabb rendű állapotban van, egymás melletti sejtekből áll, melyek mind ugyanazt a munkát végzik. A különféle tematikájú cikkeket ugyanaz a 2-3 ember írja – így nem lehet magas a színvonal. Az egyes kérdések komoly munkát és feldolgozást igényelnek, mert azok közvéleményt formálnak, a jövőre gyakorolt hatásuk ezáltal jelentős. Nem puszta hírszolgálatot kell tehát fenntartani. A liberálisoknál már differenciálódtak, ott több a tudás, több az ismeret, és érdekesebbek is az írások, ott magasabb fokon állnak. Ebben kell utolérni őket, ezért mindenki a maga talentumát kamatoztatva szóljon hozzá azokhoz a témákhoz, melyekhez ért. Minden parochia egy telegramm-állomás, és mindenkinek csak évi 2-3 cikket kell írnia a siker érdekében. Beszédének ezen részéhez szorosan kapcsolódott Auer István, az „Alkotmány” segédszerkesztője, aki a  a katolikus sajtó munkásainak helyzetéről beszélt és az újságírás szakmai pályává fejlesztését sürgette, a szakszerűsödés érdekében. Krüger Aladár a vidéki katolikus sajtó fejlesztéséről szólva – némileg ezzel ellentétben – pedig kiemelte, hogy már a szemináriumokban fel kell hívni a papnövendékek figyelmét a sajtó fontosságára, legyenek összeköttetésben vele és tudósítsanak, amikor csak tudnak. Az alakuló Népszövetség legyen szerves kapcsolatban a vidék sajtójával, melynek különösen szociális gondokkal kellene foglalkoznia. Felhívta továbbá az OPE-t, hogy szervezzen országos katolikus hirlapírói nyugdíjintézetet, az állandó sajtómunkások számára. Az 1906-os év legindulatosabb, leginkább nyersnek nevezhető hozzászólása Gerely Józsefé volt, aki a sok javaslat és beszéd helyett a tetteket tartotta a legfontosabbnak. Cak így lehet ugyanis kitörni abból az ördögi körből, melyben a sajtó és a közönség egymásra mutogat a hiányosságokért (jó lap – sok előfizető; sok előfizető – jó lap).

            A tettek nem is maradtak el, az 1907-es pécsi nagygyűlésen éppen Gerely József tartott beszédet a katolikus sajtóiroda szervezésének kérdéséről és a követendő mintákról. Németországi és ausztriai tanulmányútjainak eredményeként megerősítette, hogy a katolikus sajtó ott is – miként világméretekben – a hazaiakkal hasonló gondokkal küzd, de mégis más nagyságrendben és más hatékonysággal. A szervezés fontosságára hívta fel a figyelmet és mintaként a Pius-Verein-ok és a német Volksvereinok szervezetét ajánlotta. E szerint a központi egyesület mellett helyi férfi és női csoportok felállítására van szükség a közös cél elérése érdekében. Ehhez természetesen pénzre van szükség. Javaslatának kézzelfogható eredménye lett a magyarországi szervezkedés megindulása.

A pécsi nagygyűlés „nagy ötlete” volt a Vass József által előterjesztett modell a krajcáros lapok terjesztéséről. A budapesti Új Lap 25 ezer példányban fogy el, szemben a szociáldemokraták 100-150 ezres példányszámaival. Mi tehát a teendő? A válasz: igazi népsajtó kell! Az Új Lap alkalmas erre, csak a terjesztést kell másként szervezni. Erre az ún. „székesfehérvári-modell”-t javasolta. Ez annyit jelentett, hogy helyi mellékletek alapítása után ezeket együttesen árusították a központi lappal (1 krajcár), és így a korábbi néhány százas példányszámok helyett 2-3000 példány is eladható volt. Ő javasolta azt is, hogy szüksége lenne egy saját katolikus nyomdásszakszervezet létrehozására is, ugyanis a létezők főleg a szociáldamokraták kezébe kerültek. Ennek érdekében az egyházmegyei nyomdák és tulajdonosok összefogást javasolta.

1908-ban mindössze egy rövid javaslatról tudunk a katolikus sajtó pártolásának új módjára vonatkozóan. Ez a közvetlen és személyes gyűjtést hatékonyabbnak gondolta más módszereknél, így egy pontosan kialakított metódust javasolt ezek lebonyolítására. Dr. Kmetykó Károly szerint először 8-10 oldalas röplapokat kellene szétosztani, majd a potenciális főrangú támogatókhoz a kp küldjön ki tekintélyesebb embereket azok megnyerésére, végül a plébániákra gyűjtési felhívást juttassanak el és megyénként 3-5 tagú gyűjtőbizottságok végezzék a munkát.

            Egy évvel később (1909) – Szegeden – a közművelődési szakosztály ülésén a Kat. Sajtóegyesület irodaigazgatója, Malnicser Emil számolt be az addig elért eredményekről. Kiemelte, hogy a két évvel korábbi pécsi nagygyűlésen alapított országos sajtóegyesület céljai egy részét ugyan elérte, de megerősítése közel sem mondható biztosnak (2-3 millió kr kellene). Az országos katolikus napilapok tervezett modernizálása és támogatása ugyanis csak akkor lehet sikeres, ha a „katolikus milliók közönye” aktivitásba fordítható, és továbbra is nem csak 3-4 ezer katolikus hívő támogatja folyton az új egyesületeket és intézményeket. Véleménye szerint a katolkus sajtó versenyképességének megteremtéséhez szükséges pénz előteremtésére kiváló lenne a sajtóvasárnapok intézménye (30e kr-ra számítanának), de ezek bevezetése addig csak két (Kalocsa, Rozsnyó) egyházmegyében történt meg, ezért kérte a püspöki kart, hogy a sajtóvasárnapok ügyében egységesen intézkedjen. Végül javaslatában a plébániák feladatává kívánta tenni, hogy sajtóegyesületi fiókokat alapítsanak, a templomi pénztárakból támogassák a sajtó ügyét, és a területükön járatott katolikus lapokról és adományokról nyilvántartást vezessenek. A bevételi lehetőségekre több javaslat is érkezett: 1 hold föld után 1 kr, egyesületi mulatságok bevételei, levélzáró bélyegek bevételei.

Szegeden merült föl (Pótz György) egy központi német nyelvű katolikus napilap megindítása is. Ennek jelentőségét – az ebből származó bevétel mellett – annak megakadályozásában látta az előadó, hogy a nagyszámú (2 mill.), német nyelvű katolikus – akik szerinte olvasni is jobban szeretnek (+ jómódú is) a magyar katolikusoknál – más ideológiák vonzása alá kerüljön (szociáldemokrácia, „nagynémet agitáció”). Több példával indokolta, hogy az amúgy összetató német közösségek megőrzéséhez (van hagyománya a szervezkedésnek náluk) elengedhetetlen egy német nyelvű országos orgánum indítása (Bp-en, olcsó legyen). A Népszöv. 200 ezer tagja közül 42e német. (Az országos katolikus német napilap Huber János vezetésével csak 1916-ban jött létre)

            A jubileumi seregszemle – 1910 – alkalmával még mindig téma volt a katolikus sajtóélet fellendítése és az egyes sajtóorgánumok megerősítése. Csepela Lajos plébános, a kánonjog doktora rövid beszédében elmarasztalta a katolikus kiadói tevékenységet azért, mert az a sok erőfeszítés, amit céljaik elérése érdekében tesznek, végül nem áll arányban az elért eredményekkel. Ennek legfőbb okát abban látta, hogy a kereskedő szellem és a rutin hiánya miatt rengeteg értékes szellemi termék hever olvasatlanul. Vannak ugyan jó kezdeményezések – mint az egri egyházmegyei irodalmi egyesület tevékenysége és a Szent István Társulat népiratkái – de összességében reklám és a jó üzleti érzék nélkül nem lehet messze jutni. Javasolta, hogy a Szent István Társulat segítségével a kiadók anyagaiból állítsanak össze kollekciókat, melyeket vidéki lerakatokban, megbízható terjesztőknél vagy szövetkezeteknél helyezzenek bizományba. A terjesztést ezek végezhetnék a különféle vásárok, búcsúk alkalmával és a szövetkezeti bolthálózat segítségével. A közművelődési szakosztály ülésén ismét téma volt a sajtóvasárnapok kérdése: Mayer Geyza helyettes plébános ezek kiterjesztését szerette volna elérni a látogatottabb búcsújáró helyekre. A szakosztály támogatta a kezdeményezést azzal a kiegészítéssel, hogy „a búcsújáró helyeken katholikus népies kiadványok árusíttassanak, a házonkivüli agitáció szerveztessék, a pásztorjátékok és katholikus egyesületek előadási jövedelmeiből egy hányad a katholikus sajtóegyesület javára fordíttassék.”

A sajtó terén felmerülő további feladatok előadója ez alkalommal is Malcsiner Emil volt. Gyakorlatias hangvételű előadása a katolikus sajtóegyesület támogatási stratégiáját mutatta be. Elmondta, hogy az egyesület létrehozásának elsődleges célja a magyarországi központi katolikus sajtó versenyképessé tétele volt, melyet az Új Lap reorganizálásával sikeresen el is kezdtek, és az Alkotmányéval terveznek folytatni. Ezzel a célkitűzésükkel viszont ellentétben áll az a tendencia, hogy a vidéki sajtó folyamatosan a maga segélyezését igényli. Elmondta, hogy amíg a fő cél meg nem valósul, addig a vidéki lapok kénytelenek saját stratégiákat kidolgozni. Erre is látott még további lehetőségeket. Mint mondta, „különbséget teszek: vidéki ujság és vidéki ujság között. Azokra, a melyek egyes vidéki gócpontokban jelennek meg, a hol a katholicizmusnak mintegy előőrseiként állanak, szükség van. Nincs azonban szükség arra, hogy minden kis faluban, esetleg egymás tőszomszédságában állítsunk őrtornyokat. (...) Az is megoldás, ha az egymáshoz közelfekvő helyeken, mondjuk egy egyházmegye területén már létező ujságok fuzionálnak, a több gyenge lapocska egy megizmosodott, reprezentálni tudó orgánummá lesz. De nem ez az igazi megoldás.” Az igazi megoldás – folytatta az előadó – az lenne, ha a kis olvasóközönséggel rendelkező lapok átalakulnának az Új Lap helyi mellékleteivé (ld. 1907 – Vass József). Ezek szerkesztéséhez ugyanis nem kell akkora apparátus, csak a helyi hírek regisztrálására szorítkoznak, amelyhez pedig „nem kell zsurnalisztikai rutin, nem kell közép-európai műveltség és széles látókör, untig elég egy toll és becsületes szándék (...).” Ezeknek a helyi mellékleteknek az előállítása olcsóbb, és az előfizetői díjak kombinálásával mind ezek, mind pedig az országos lap jobban eladható lehet. Erre ekkor már volt is példa: a székesfehérvári melléklap 2200, a pécsi 1800, az esztergomi 1200 példányban fogyott naponta. A nagygyűléstől mindezek után azt kérte, hogy az ismerje el a laptámogatási stratégia (központi lapok támogatása, illetve a vidéki lapok hirdetéshez juttatása az önfenntartás és a központi sajtóegyesület tehermentesítése érdekében) helyességét, és a lapok minél sikeresebb terjesztése érdekében keressék meg az ország összes plébánosát, hogy a cél eléréséhez saját hatáskörükben minden tőlük telhetőt megtegyenek. A plébániák pedig számára készüljön egy útmutató, mely a lapok terjesztésének célszerű módozatait összefoglalja.

Az utolsó két katolikus nagygyűlés – 1912-ben elmaradt a bécsi eucharisztikus kongresszus miatt – csak röviden foglalkozott a sajtó kérdéseivel. De a kapcsolódó társadalmi szervezetek megtartották közgyűléseiket – pl. A Sajtóegyesület Hölgybizottáságának díszgyűlése. 1911-ben Huszár Károly a terjesztési stratégia kérdését hozta ismét szóba, javasolva a szociáldmokraták taktikájának „lemásolását” (évente 3-5 alkalommal Népszava-vasárnap, 2-3000 új előfiz.). 1913-ban pedig a templomokban kihelyezendő állandó sajtóperselyekről született javaslat Mayer Géza plébánostól. A Szalézi Szt. Ferenc szobra előtt (hirlapirodalom védőszentje) álló persely fölé az  „Adakozzunk a katolikus sajtóra” feliratot képzelte el az előadó.

            Jellemző, hogy az időszak nagygyűlései a sajtó témájával kapcsolatban újra és újra ugyanazokat a problémákat voltak kénytelenek tárgyalni, és megoldási javaslatokat keresni rájuk. Ezek között időnként felmerült 1-1 újszerű javaslat, de sok esetben ugyanannak az ismétlésével találkozhatunk. Mihályfi Ákos az utolsó nagygyűlés megnyitó napján még mindig a katolikus sajtó szaporításának szükségességéről beszélt, valamivel tágabb keretbe helyezve mondndóját. „bár rendkívül sokat agitáltunk, beszéltünk, tettünk, áldoztunk e téren az utóbbi évtized alatt: még mindig a munka kezdetén vagyunk. (...) ha mi a katolikus sajtó kérdésével igazán alaposn akarunk foglalkozni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nagy nemzeti sajtót: mert annak emelkedésével vagy süllyedésével kapcsolódik a katolikus sajtó sorsa is. (...) már pedig a magyar sajtó süllyedése és elfajulása veszéllyel fenyegeti nemcsak a katolikus egyházat és vallást, hanem a magyar nemzetet és hazát is. (...) tehát nemzeti érdek követeli a magyar nemzeti sajtó reformját.” A cél – állapította meg –, hogy e reform folyamán vissza kell foglalni a keresztény elemnek az őt megillető helyet. Ebben nagy szerep jut az újságírók nevelésének (kavlifikációjának), az újságíró-egyesületek szelekciós szerepének (OPE), a sajtótörvény revíziójának és a nép körében végzett sajtóapostolkodásnak egyaránt.

Az első vidéki nagygyűlés rendezésének háttere - 1907 - Pécs

Az Országos Katolikus Szövetség 1906. évi közgyűlésén határozati javaslatot fogadott el arról, hogy a katolikus nagygyűléseket nem csak a fővárosban rendezi, hanem a vidéki nagyobb városokat is fölkeresi, az esemény decentralizálásának szándékával. Az első helyszín kiválasztását több tényező befolyásolta. Már az előző (1906. évi hatodik) nagygyűlés lakomáján kézhez vehették a pécsi polgármester táviratát, melyben a nagygyűlést pécsre hívta meg a szervezés előtt álló országos kiállítás nevében.[1] A megrendezett pécsi gyűlés kiadott anyaga szerint az előző évben már ide tervezték a nagygyűlést, de a püspöki szék üresedése miatt ez végül nem valósult meg.[2] Az új püspök viszont azonnal felkarolta az ügyet.[3]

A századfordulót követően több területen mutatkozott igény arra, hogy az ország erősen érvényesülő főváros-központúságát a vidéki városok fejlesztésével és helyzetbe hozásával enyhítsék. A decentralizálás eszméjének tervszerű érvényesülésére kiváló példa a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 103800/1906. (nov. 26.) sz. rendelete. A nemzeti közműveltség vidéki gócpontjainak kialakítása érdekében megalkotott jogszabály a cél[4] megvalósítását elsődlegesen a helyi iskolák és tanári karok bevonásával kívánta elérni. Ezért a rendelet szövegét eljuttaták a tankerületi (királyi) főigazgatók és a felső kereskedelmi iskolai főigazgatók mellett a felekezeti iskolafenntartókhoz is – többek között a katolikus püspökökhöz –, kérve az együttműködésüket az ügyben: „Ebben az actióban erősen számítok Nagyságod támogatására. Indítson Nagyságod a maga hatáskörében – hivatalos és személyes tekintélyét egyként latba vetve – lelkes mozgalmat.”[5] Az egyik címzett, Zichy Gyula pécsi püspök a rendeletben foglaltakat körlevélben juttatta el egyházmegyéje iskoláiba és plébániáira.[6] Bár megjegyezte, hogy a miniszter által hivatkozott középiskolák – melyekre az egész koncepció nagy súlyt helyezett – nem tartoznak a fennhatósága alá, mégis fontosnak tartotta a szándék ismertetését. A szöveg egyszerű továbbközlése helyett egy lépéssel tovább is ment a főpásztor, mikor kifejtette, hogy „ilyen irányú munkálkodásra bőven nyílik alkalom kisebb városokban, sőt a falvakban is, a katolikus egyesületekben. (...) nemcsak az általános közművelődésnek tehetnek szolgálatot, hanem a katholikus gondolkozás, a katholikus érzület és öntudat fokozását és megerősödését is hathatósan előmozdíthatják. (...) Bizton reménylem, hogy tiszt. papságom éber figyelemmel kiséri a közmüveltség terjesztésére irányuló törekvéseket és saját hatáskörében oda fog törekedni, hogy e tekintetben is a ’jó pásztor’ kötelmeit hiven teljesitse.”[7]

Mint az a fentiekből is látható, Zichy Gyula püspök kifejezetten fontosnak tartotta a katolikus önszerveződés támogatását. Erre már a kortársak is felfigyeltek. A Magyarországi Katolikus Egyesületek Országos Szövetségének 1905-ös közgyűlésén az éves jelentés elemezte a szervezet működési nehézségeit. A legfőbb problémát abban látták, hogy sok esetben nem kaptak egyházmegyei támogatást. Bár 1904 folyamán az ország minden esperesi kerületét felszólították, hogy jelöljenek ki mindenhol egy-egy alkalmas személyt a szövetség képviseletére, és több mint kétszáz esperesi kerület ezt meg is tette, mégsem volt kellő eredménye a munkának. Rengeteg helyi „tevékeny apostol” született így, kiknek nevéhez egész vidékek megelevenedése volt kapcsolható, de a várt hatás mégis elmaradt. Ami pedig ehhez hiányzott, az a püspöki jóváhagyó és támogató tekintély, a meghatalmazás súlya: „(...) ott, hol ez már megtörtént, például a kassai, székesfehérvári és részben a pécsi egyházmegyékben (...) a kerületi képviselők száma teljes. Több ülést tartanak évenként, még pedig főpásztoruk elnöksége mellett. Megyei szervezettel és rendszabálylyal bírnak. A legégetőbb kérdéseket letárgyalják, a kölcsönös jelentéseket megteszik. Az egyes képviselők otthon saját kerületi üléseiken a társadalmi mozgalmak és a megyei szervezet határozatainak előadói, melyek fölött vitát kezdeni kötelesek és a megállapodások úgy foglalnak helyet a kerület hivatalos jegyzőkönyvében, mint más legfontosabb egyházi ügyek. A jegyzőkönyv az egyházmegyei főhatósághoz jut, melyből a főpásztor papjainak társadalmi tevékenységéről, ebben követett irányáról tudomást szerez. A hol ezen megyei szervezettség már fönnáll, a képviselők határozott, az egyházmegyei körlevélben is nyilvánosságra hozott püspöki megbízást nyertek teendőik végzésére, a kerület társadalmi mozgalmainak intézésére.”[8] Rögtön ezután a jelentés kiemeli a pécsi püspöknek a szövetséggel szembeni pozitív, példaértékű hozzáállását: „... trónralépésekor az Országos Szövetség megyei képviselőit, a hivatalos tisztelgéseken és formaságkon kívül fogadta, mint ’belső, meghitt’ munkatársait és kijelentette, hogy papjaitól a szövetség keretében való társadalmi munkát nemcsak reméli, de határozottan várja is.”[9]

A fentiek értelmében a pécsi püspök körlevélben tette közzé az országos szövetség pécsegyházmegyei képviseletének szabályzatát, ügyrendjét[10] és megválasztott espereskerületi képviselőinek neveit.[11] Zichynek az egyház társadalmi szerepéről és a papság funkcióiról vallott nézeteit jól jellemzi e körlevél néhány mondata: „A lelkipásztor, kinek müködése a templom és a plébánia irodán tul nem terjed, ma már nem tölti be igazán hivatását (...) Ha azonban társadalmi akcziót kezd (...) akkor [a hívek – CS.N.] megmenthetők még az Egyháznak és a Hazának egyaránt!”[12]

Az egyházmegye esperesi kerületenként megválasztott szövetségi képviselői megyei szervezetben egyesültek.[13] A szervezeti szabályzat értelmében a pap képviselők hivatása „az Országos Szövetség céljait képező kath. restauratio ügyét saját kerületükben minden előzetes külön megbízás nélkül képviselni hivatalából kifolyólag; a hitbuzgalmi, egyleti, szövetkezeti, szervezeti és minden más keresztény társadalmi mozgalmak élére állni, amennyiben a helyi plébános igényli, vagy legalább nem ellenzi.”[14] Mivel a kerületi képviselő a népszövetségnek is kerületi vezetője volt, a megyei szervezet az egész egyházmegye népszövetségi mozgalmát kezében tarthatta. A képviselő az egyes községeket – a társadalmi mozgalmak megindítása, vezetése és a helyi lelkipásztornak ez irányú segítség nyújtása érdekében – személyesen is felkereshette. A megyei szervezet működéséről a képviselők a koronákon beszámolókat tartottak. A nyomdai- és ügykezelési költségeire a kerületi papság fejenként 1 korona hozzájárulást fizetett, az egyéb költségeket viszont az esperesi képviselők maguk viselték.[15]

Az egyházmegyei képviselet 1906. szeptember 11-i gyűlésén Frey János titkár bejelentette, hogy az Országos Szövetség „mint befejezett tényt közölte titkárhoz intézett levelében, hogy a jövő évi (1907) kath. nagygyűlés Pécsett fog megtartatni.”[16] A gyűlésen résztvevők nehezményezték, hogy a szervezés későn kezdődött és még az előadók nevei sincsenek meg, és kimondták, hogy a nagygyűlés minél szélesebb körű propagálása elsődleges feladat. Szükségesnek találták továbbá, hogy két külön központi szervező bizottságot alakítsanak. Az egyik a szellemi előkészítésért, a másik a technikaiért felelt, a szervezőbizottságnak a megyei képviselet pedig hivatalból tagja volt.

A püspök az egyházmegyéjében folyó szervezkedés támogatásával párhuzamosan személyesen is kapcsolatban volt az Országos Szövetség központjával. Mivel a szövetség elnöke Zichy János volt, a pécsi püspök bátyja, erre a kapcolatra lehetett számítani a nagygyűlés Pécsre hozatala érdekében. Ezen túl Zichy püspöknek az oktatásügy terén elért eredményeit is megalapozhatta a nem sokkal később miniszteri széket is betöltő rokon.[17]

Szentiványi Károly, az országos szövetség igazgatója 1906. július 20-án értesítette Zichy püspököt, hogy a következő évi nagygyűlés programterve a napokban megy a püspöki kar elé jóváhagyásra, és ezután a szervezés elkezdődhet. Jelezte, hogy célszerű lenne már ezt megelőzően egy helyi személy kijelölése, aki kapcsolatba léphet a szintén 1907-re tervezett pécsi kiállítás szervezőivel, az esetleges ütközések elkerülése érdekében. A gyűlés időpontjának megállapítását a helyi viszonyokra bízta, mindössze annyit írt meg, hogy a központi szervezet egy őszi időpont felé szívesebben hajlik.[18]

Zichynek már e levélváltást megelőzően voltak értesülései arról, hogy a püspöki kar támogatni fogja a pécsi rendezést. Wurster József c. apát kanonokot, a papnevelde igazgatóját 1907. január 27-én Rómából úgy tájékoztatta, hogy „Bizalmas úton arról értesültem, hogy a nagymélt. és főtisztelendő magyar püspöki kar egyhangulag kegyesen méltoztatott fogadni azon tervet, hogy az orsz. kath. nagygyűlés a f. évben Pécsett tartassék.”[19] Ennek ismeretében – és az országos szövetséggel egyeztetve – elhatározta, hogy a helyi szervezési feladatok elvégzésére két bizottságot alakít. Az egyik (központi, vagy 100-as) bizottság Pécsett, a másik vidéken készíti majd elő a rendezvényt. Az előbbi elnökének Wurstert kérte fel. Mivel a vidéki szervezés a katolikus egyesületek országos szövetségének pécsegyházmegyei képviseletére hárult, így a másik bizottság vezetését – társelnöki pozícióban – Streicher József[20] paksi plébánosra, a megyei szervezet elnökére bízta.[21]

A püspöki kar 1907. április 18-i ülésén foglalkozott röviden a pécsi nagygyűlés kérdésével, és mindössze annyit jegyzett meg, hogy „Zichy János grófnak, a kath. egyesületek országos szövetsége elnökének a kath. nagygyűlések decentralizációjára s annak ez idén Pécsett való megtartására vonatkozó előterjesztését valamint Zichy Gyula gróf, pécsi püspöknek e gyűlésre való meghívását a tanácskozmány köszönettel tudomásul veszi.”[22]

Ezt követően megtörtént az időpont kijelölése (1907. augusztus 25-27.) és a védnöki felkérések kiküldése. Zichy János természetesen hivatalosan is felkérte testvérét, és a többi püspököt e szerep betöltésére. Levelében a nagygyűlés célját a hit megvallásában és a társadalmi haladás helyes irányairól való tanácskozásban jelölte meg. Ennek aktualitását indokolva, az esemény jelentőségét tágabb, világegyházi és nemzeti dimenzióba helyezte: „A társadalmat felforgató törekvések hullámai egyre magasabban csapkodnak és a keresztnek velük vívott tusája a krízis hevességével folyik, hogy egyik félnek katasztrófáját előkészítse. Nemzetek legujabb esetei a történelem örök lapjára vésték föl az igazságot, hogy az Egyház lelke halhatatlan, de a testét, melyet katholikus nemzetek és egyének alkotnak, borzasztóan megcsonkíthatják. A mi nemzetünk a katholikus társadalom ezeréves tagja, már nem sértetlen, sőt sebein a bomlás üszkei félreismerhetetlenek. Fönn a közönyösség érthetetlen kábultsága, alább a testben a roszindulatok láza emészti a nemzet erkölcsi és anyagi erejét. Ha a beteg test életerejét visszaadni akarjuk, fönn és lenn az egész társadalomba az isteni igazság világító és gyógyító áramát kell visszavezetnünk.”[23] A pécsi püspök természetesen elfogadta a védnöki felkérést, és elismerése mellett 1000 korona támogatást is kiutalt az előkészítés költségeinek fedezésére.[24]

A pécsi helyszín kiválasztásában a fent leírtakon kívül az egyházmegye történelmi hagyományai is szerepet játszhattak. A nagygyűlés megnyitó beszédeiben többször hangzott el Szent Mór örökségére való utalás, és a város kulturális hagyományainak kiemelése. Nendtvich Andor polgármester örömmel üdvözölte a nagygyűlés közönségét „ebben a városban, a melynek multja elválaszthatatlanul van összeforrva a magyar kereszténység megalapításával és diadalrajutásával; a melynek minden rögéhez a magyar keresztény kultura oly sok fényes emléke füződik. Azok a dicső emlékek, a melyek a szent István alapitotta ősi egyházmegyét, bold. Mór püspök s annyi jeles utódjának fényes alakjait, Nagy Lajos királyunk itt állott első egyetemét, büszkeségünket képező 900 éves székesegyházunkat körüllengik, valóban méltó keretül szolgálnak a most egybegyült országos katolikus nagygyűlés nemes czélú tanácskozásaira.”[25] Ily módon a kereszténység meghonosításában jelentős szerepet játszó település az új alapítás, a katolikus vallásosság megújításának tervezett folyamatában szimbolikus jelentőséget kapott. A polgármester – utalva a városban éppen zajló ipari és mezőgazdasági kiállításra – hangsúlyozta, hogy a város a gazdasági előrehaladás nagy ünnepét üli éppen, de ez az anyagi haladás csak akkor lehet egészséges, ha az szilárd erkölcsi bázison, és a vallásos hit alapjain nyugszik. Ezek erősítését várta a nagygyűléstől is.

A megnyitó beszédekben emlegetett kulturális szerep hangsúlyozását szolgálta Komócsy István papneveldei aligazgatónak a Pécsi Napló hasábjain megjelent cikke is. Beszámolója szerint az egyházmegye komoly, számszerűsíthető infrastruktúrával rendelkezett a társadalmi munka terén, mely alkalmassá tette rendezési helyszínnek: „302 pap, 168 plébánia, 37 féle kat. jellegű társulat, egyesület, szövetkezet: 536 önálló szervezete van – 71 katolikus kör, 11 legényegylet, 2 munkásegylet, 12 ifjúsági egylet, 9 fogyasztási szövetkezet, 2 kölcsönmagtár, 3 tejszövetkezet, 1 óvodát fenntartó egyesület. Kilenc szerzetházban: 58 szerzetes, 19 nőzárda, 218 zárdanő – közép és felsőoktatás, betegápolás, árvaház (...) 20 tankerület, 600 kat. tanító”[26] A múlt örökségei és a jelen eredményei tehát egyaránt fontos, a katolikusság egészét mozgósítani képes helyszínné emelték a várost.

---

[1] Hetedik Katholikus Nagygyűlés Évkönyve. Kiadja az Országos Katholikus Szövetség. Budapest 1907. Szövetségi Értesítő 1907 (I.) 5-10. 129. (Továbbakban: Jegyzőkönyv); A korszakban Pécs legnagyobb rendezvénye az 1907. május 15. és október 15. között tartott Pécsi Országos Ipari és Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár volt, melynek nyitvatartása alatt közel egymillió látogatója volt. Erről lásd Radnóti Ilona: Az 1907. évi Országos Kiállítás és Vásár. Pécsi Szemle 2007. ősz 13-33.

[2] A Hetyey Sámuel 1903. szeptemebr 1-i halálát követően a pécsi püspöki szék Zichy Gyula 1905. évi kinevezése között nem volt betöltve. (Tengely Adrienn – Kovács Zoltán: A milleniumtól a szerb megszállás végéig. In: A Pécsi Egyházmegye ezer éve. Sümegi József szerk. Pécs 2008. 169.)

[3] Szentiványi Károly levele Zichy Gyulához, Budapest 1906. június 20. (PPL 2871/1906)

[4] A cél az egységes magyar nemzeti állam szilárd alapjainak lerakása volt, ennek eléréséhez pedig a nemzeti közműveltség színvonalának emelését látta szükségesnek a miniszter. A meglévő intézményrendszerre (iskolák, könyvtárak, múzeumok, stb.) támaszkodva, azok felfejlesztésével kívánta mindezt megvalósítani. Ahogyan a rendeletben fogalmazott: „Felfogásom szerint vidéki városokban a tanároknak sok tekintetben kezdeményező szerepet kell játszaniok, s mindenesetre élénk tevékenységet kifejteniök a város szellemi életében.” Ehhez azt kívánta, hogy a szűken vett tanítási tevékenység mellett a tanárok iskolán kívüli művelődési tevékenységet is kifejtsenek (pl. felolvasó estek szervezése), és az iskolában meglévő, de kihasználatlan termeket és gyűjteményeket használják fel az iskolából már kikerültek tudásának, műveltségének emelésére. [103800/1906. (nov. 26.) VKM. sz. rendelet]

[5] Rajtuk kívül a minisztérium tájékoztatta a főispánokat, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsát, a középiskolai és a kereskedelmi szakiskolai tanárok országos egyesületeit is. Püspöki Körlevél (Pécsi Egyházmegye) (Továbbiakban: Litterae Circulares – LC): 213/1907 LC.

[6] 213/1907 LC.

[7] Uo.

[8] A Magyarországi Katolikus Egyesületek Országos Szövetségének Évkönyve. 1905. Budapest 1906. 5.

[9] Évkönyv 1905. 6.

[10] Püspöki jóváhagyás: Pécsi Püspöki Levéltár (Továbbiakban: PPL) PPL 1533/1906. és PPL 2402/1906. (júl. 31.)

[11] 2583/1906. LC, elnök: Streicher József paksi plébános, titkár: Frey János dr. németmároki plébános.

[12] 2583/1906. LC

[13] Az egyházmegyei képviselet 1906. március 13-i (pécsi) szervező gyűlésén elhatározták, hogy Pécs városának külön képviselőt választanak, aki Virág Ferenc, a pécsi szeminárium spirituálisa lett. Szintén itt folyt vita a népszövetségi mozgalom terjesztésének módszereiról. A cél az volt, hogy lehetőleg minden pap legyen tagja a mozgalomnak és minden plébánián alakuljon népszövetség. Ennek érdekében a központ több nyelven is megjelentette a „Felhívás a Kath. Népszövetség szervezésére” c. kiadványát. PPL 1533/1906.

[14] A Magyarországi Katholikus Egyesületek Országos Szövetsége Pécsegyházmegyei Képviseletének Szervezeti Szabályzata és Ügyrendje. Mohács 1906. 3.

[15] Uo. 6-13. pont

[16] PPL 2981/1906.

[17] Zichy János (1868-1944) ezt követően kétszer volt a vallás- és közoktatási tárca birtokosa: 1910. március 1. és 1913. február 26 között, illetve 1918. május 8. és október 31. között. Ld. Bölöny József: Magyarország kormányai 1848-1975. A Magyar Országos Levéltár Kiadványai IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 2. Budapest 1978. 302.

[18] Szentiványi Károly levele Zichy Gyula püspökhöz, 1906. július 20. (PPL 2527/1906.) – A kívánt előkészítéssel és közvetítéssel a püspök Dr. Igaz Béla tb. kanonokot, a püspöki iroda igazgatóját bízta meg.

[19] Zichy Gyula levele Rómából Wurster József kanonokhoz, 1907. január 27. (PPL 348/1907)

[20] Streicher József 1850-ben született, 1887-től németbólyi, 1898-tól paksi plébános volt. Schematismus Cleri Dioecesis Quinque-ecclesiensis ad annum a Christo nato MCMVIII. Typis Wesely et Horváth, Quinque-ecclesiensis 1908. 191.

[21] A pécsi központi bizottság tagjának felkértek: Wajdits Gyula és Dr. Szilvek Lajos kanonokok, Virág Ferenc lelkiigazgató, Dr. Sipos István teológiai tanár, Komócsy István papneveldei aligazgató, Dr. Kelemen Mihály ny. honvéd főtörzsorvos, Szuly János ügyvéd, Dr. Angyal Pál jogtanár és Keresztény János gyógyszerész, Bitter Illés főgimnáziumi tanár, Romnisz Ferenc tb. kanonok, esperes. A vidéki bizottság tagjait a katolikus egyesüertek országos szövetségének pécsegyházmegyei képviselete alkotta, a névsorral Dr. Frey János németmároki plébános (titkár) szolgált. (PPL 348/1907)

[22] PKK Jgyk. 1907. április 18.

[23] Zichy János levele Zichy Gyulához, Budapest 1907. július 10. (PPL 2648/1907)

[24] Zichy Gyula levele Zichy Jánoshoz, Karlsbad 1907. július 30. (PPL 2648/1907)

[25] Jegyzőkönyv 135.

[26] Pécsi Napló, 1907. augusztus 25. (XVI.) 194. 4-5.