A püspöki kar támogató magatartása nem volt független attól sem, hogy a pápa is iránymutatást adott a katolikusok közéleti tevékenységével kapcsolatban (1893):
„Eközben érkezett meg Ő Szentségének f. évi
szept. 2-án kelt s a magyar püspöki karnak f. évi márczius 3-án felterjesztett
memorandumára válaszul küldött „Constanti Hungarorum” bekezdésü encyclicája,
nemkülönben Rampolla biboros államtitkár levele, mely a sz. Atya nevében
következőkben jelöli meg a püspöki kar teendőit: 1) a tervezett egyházpolitikai
törvényjavaslatok előterjesztése után adjon ki a püspöki kar közös
pásztorlevelet, rámutatva ebben a fenyegető veszélyre és az ez ellen való
védekezés módjaira; 2) hasson oda, hogy kath. körök és hirlapok keletkezzenek,
országgyűlési képviselők választása alkalmával pedig a kath. érdekek iránt
igazságos és lelkes érzelmü férfiak jöjjenek be a törvényhozásba.” (PKK
Jgyk. 1893. november 30.)
Ezzel összhangban több egyházmegye püspökei és világi katolikusai aktivizálódtak is:
A
pécsi egyházmegyében alakuló Pécsi (később: Belvárosi) Katolikus Kör 1894.
február 8-i alapszabálya szerint „A kör
fővédnöke mindenkor a pécsi püspök” (2.§), és a kör célja „elsősorban a Pécs sz. kir. város területén,
azután pedig környékén lakó katholikusok szellemi, társadalmi és anyagi
érdekeinek előmozdítása, a vallási-erkölcsi szellem-, a közművelődés- a katholikus
öntudat érzetének ébrentartása és az összetartás szilárdítása által.” (3.§)
(A „Pécsi Katholikus Kör”
alapszabályai. Pécs, 1894. 3.)
Az szerveződő egyesületek országos, központi szerve azonban nem volt elégedett a mozgalom hatékonyságával. Ennek okait keresve a
Magyarországi Katolikus Egyesületek Országos Szövetségének 1905-ös közgyűlésén
az éves jelentés elemezte a szervezet működési nehézségeit. A legfőbb problémát
abban látták, hogy sok esetben nem kaptak egyházmegyei támogatást. Bár 1904
folyamán az ország minden esperesi kerületét felszólították, hogy jelöljenek ki
mindenhol egy-egy alkalmas személyt a szövetség képviseletére, és több mint
kétszáz esperesi kerület ezt meg is tette, mégsem volt kellő eredménye a munkának.
Rengeteg helyi „tevékeny apostol” született így, kiknek nevéhez egész vidékek
megelevenedése volt kapcsolható, de a várt hatás mégis elmaradt. Ami pedig
ehhez hiányzott, az a püspöki jóváhagyó és támogató tekintély, a meghatalmazás
súlya: „(...) ott, hol ez már megtörtént,
például a kassai, székesfehérvári és részben a pécsi egyházmegyékben (...) a
kerületi képviselők száma teljes. Több ülést tartanak évenként, még pedig
főpásztoruk elnöksége mellett. Megyei szervezettel és rendszabálylyal bírnak. A
legégetőbb kérdéseket letárgyalják, a kölcsönös jelentéseket megteszik. Az
egyes képviselők otthon saját kerületi üléseiken a társadalmi mozgalmak és a
megyei szervezet határozatainak előadói, melyek fölött vitát kezdeni kötelesek
és a megállapodások úgy foglalnak helyet a kerület hivatalos jegyzőkönyvében,
mint más legfontosabb egyházi ügyek. A jegyzőkönyv az egyházmegyei főhatósághoz
jut, melyből a főpásztor papjainak társadalmi tevékenységéről, ebben követett
irányáról tudomást szerez. A hol ezen megyei szervezettség már fönnáll, a
képviselők határozott, az egyházmegyei körlevélben is nyilvánosságra hozott
püspöki megbízást nyertek teendőik végzésére, a kerület társadalmi mozgalmainak
intézésére.”(A
Magyarországi Katolikus Egyesületek Országos Szövetségének Évkönyve. 1905.
Budapest 1906. 5.)
Az
első „valóban” országos nagygyűlést az 1895-ben Budapesten alapított Katolikus
Körök Szövetségének jogutód szervezete rendezte. A Magyarországi Katolikus
Körök és Olvasóegyletek Országos Szövetsége
1899 végén határozat el, hogy országosan és éves rendszerességgel kívánnak ilyen
rendezvényeket tartani. A következő évben több napig tartó, Országos Katolikus
Nagygyűlést volt, a kereszténység 900. évfordulójának megünneplésével
egybekötve (1900. augusztus 17-19.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése