Katolikus társadalomszervezés a 19-20. század fordulóján - beszámoló műhelykonferenciáról és kerekasztal-beszélgetésről

A Pécsi Hittudományi Főiskolán működő Pécsi Egyháztörténeti Intézet 2014. március 20-án műhelykonferenciát és kerekasztal-beszélgetést rendezett az első világháborút megelőző magyarországi katolikus társadalomszervezésről (ennek ideológiai hátteréről, valamint csatornáiról, a katolikus nagygyűlésekről, az egyházi sajtóról). A meghívott előadók rövid vitaindító előadásokat tartottak, melyek alapján sor került néhány kérdés alaposabb körüljárására. A rendezvény témafelvetését az indokolta, hogy az 1890-es évektől a katolikus egyház és a katolikus társadalom a szociális problémák egyre szélesebb körére igyekezett megoldást találni. Világegyházi impulzusok és nemzetközi minták hatására a civil élet szervezése és a problémakezelési mechanizmusok intézményesítése élénk diskurzus tárgyát képezte. Ennek fontos fórumai voltak az éves katolikus nagygyűlések, és a katolikus önszerveződés más formái (Katolikus Népszövetség, katolikus szövetkezeti mozgalom, stb.). Ezzel kapcsolatban fontos kérdés, hogy mennyire voltak ezek a szervezetek spontán, alulról létrejövők, illetve mennyire felülről ösztönzöttek. Illetve, hogy milyen viszonyt alakítottak ki a kor ideológiai áramlataival, egyéb világnézeti mozgalmaival.

A modernizálódó és polgárosuló magyar társadalom kitermelte saját válságjelenségeit és új szerveződési formáit (pl. kivándorlás, városi szegénység, alkoholizmus, szövetkezeti mozgalom, a vidék gazdasági és társadalmi problémái, az oktatási rendszer szükséges reformjai, szegények taníttatása, a katolikus sajtó problémái, stb.), melyek megoldására – világnézeti alapú alternatívát nyújtva – a katolikus egyházi és világi társadalom/értelmiség is válaszokat próbált adni. A beszélgetés során külön figyelmet szenteltek a nemzetközi minták, hatások, kölcsönhatások körüljárásának, és annak, hogy ezeken a területeken miként zajlott le a szervezés, hogyan tematizálták az említett kérdésekről folytatott vitákat.

Gárdonyi Máté, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola oktatója „X. Pius és a világiak” címmel tartotta előadását. A XIII. Leó pápa enciklikáival megalapozott katolikus társadalmi tanítás kifejtése és egyes részeinek konkretizálása az őt követő egyházfők alatt is folytatódott. A konkrét olaszországi politikai helyzettől függetlenül is, világegyházi szinten is felmerült a világi híveknek a közéletbe való aktív bekapcsolódásának szükségessége. X. Pius pápa 1905-ös enciklikája kifejezetten ennek szorgalmazása érdekében beszélt az actio catholica (katolikus akció) szükségességéről. A katolikus társadalom alapjaiban való megerősítése, a keresztényellenes civilizáció elleni fellépés érdekében az ember tekintélyének helyreállítását és a plébániai működés – világiak bevonásával való – megerősítését hangsúlyozta. Ennek egyik eszközét a klérus ellenőrzésében és működési feltételeinek javításában látta, de felhívta a figyelmet a pártpolitika, a modernitás és a demokrácia következményeinek figyelembevételére is. Az együttműködés és a célok elérése érdekében a közvetlen eszközök mellett (világi apostolkodás, felebaráti szolgálat, irgalmasság) a közvetett eszközök (tudományok művelése, keresztény erkölcs és az anyagi jólét előmozdítása) kiaknázására is felhívta a figyelmet. A központi kérdés tehát – a hitelvek épségének megőrzése mellett – az alkalmazkodás volt. Ezt nem sematikus újraszervezés révén, hanem a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó, a konzervatív reformok által képzelte el. Kiemelte, hogy az újraevangelizációs törekvések során figyelemmel kell lenni a hívek gazdasági érdekeire is (szociális katolicizmus). Mindezek érdekében a politikai életbe való aktív bekapcsolódás, a civil társadalom megszervezése (a munkás és paraszti rétegekre is figyelemmel) fontos egyházi társadalompolitikai cél lett. A világiak bevonásával zajló Vereinkatholizismus tehát szentszéki ösztönzést kapott.

A nemzetközi hatások és impulzusok körbejárása tekintetében szolgált fontos részletekkel Petrás Éva, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. „A magyar katolikus társadalmi gondolkodást érő nemzetközi hatások a 19. század utolsó harmadában” című előadásában elsősorban a németországi keresztényszocialista gondolat megalapozóinak magyarországi recepciójáról beszélt. Ketteler mainzi püspök (mint szociálpolitikus) gondolatainak hazai recepciója kapcsán kiemelte, hogy ennek viszonylag korai lehetőségei adódtak az I. Vatikáni Zsinat idején, amikor több hazai katolikus egyházi és világi is kapcsolatba került a püspökkel. Apponyi Albert és Prohászka Ottokár személyes tapasztalatai és kapcsolatai később a hazai szervezés alkalmával hasznosultak. Bár a németországi viszonyok több szempontból eltérőek voltak a  magyarországitól, de a német vonal elméleti hatása nem elhanyagolható.

Ezek után a következő előadó már a magyarországi katolikus társadalomszervezés konkrét problémáiról beszélt. Klestenitz Tibor (MTA BTK Társadalomkutató Központ, Történettudományi Intézet) „A pártpolitikai vagy „politikamentes” társadalmi katolicizmus elsőbbségének kérdése” címmel fontos kérdéseket érintett. A hazai társadalmi és politikai katolicizmus három szintjét különböztette meg. A vallási-evangelizációs, illetve az egyesületi (katolikus milieu kialakítása) szint mellett a politikai szintre koncentrált. Ebben az összefüggésben beszélt a katolikus nagygygűlésekről, mint egyfajta „katolikus parlamentről”. Az 1880-as évektől egyre intenzívebb állami törekvés, ami az egyházi iskolák „elközösségesítésére” irányult, először a klasszikus válasz reflexét váltotta ki az egyházban, és kísérletek történtek egy nemzeti zsinat összehívására. Ennek sikertelensége, illetve az egyházpolitikai törvények elfogadása új cselekvési megoldásokat eredményezett. Elsősorban világiak hoztak létre katolikus kaszinót, majd kísérlet történt egy országos katolikus szövetség megalakítására is. Az első nagyobb, országos esemény a katolikus körök 1896-os találkozója volt Budapesten. A civil szféra szervezéssel párhuzamosan a politikai szervezkedés is elkezdődött. A cél egy „pártok feletti párt” létrehozása volt, melynek első kísérlete a Néppártban öltött testet 1894-ben. Azonban már 1903-ra többen eltávolodtak a párttól, és konkurens intézményekben gondolkodtak. Ennek egyik eredménye volt az 1907-ben megalakult Katolikus Népszövetség, melynek szervezőtevékenysége folytán a vizsgált korszak végére 300.000 tagot sikerült gyűjtenie. A „szervezett urnához irányítás” mellett a népszövetség fontos szociális tevékenységet is végzett.

A negyedik előadó a egy esettanulmányon keresztül próbálta megvilágítani, hogy a katolikus társadalomszervezés milyen ideológiai ellenállás közepette zajlott az első világháború előtt. Csibi Norbert „A (köz)művelődés felekezeti és ’felekezet-független’ formáiról – Az 1907-es pécsi Szabadtanítási Kongresszus tanulságai.” címmel tartott előadást. A 19-20. század fordulójának politikai eszméi és mozgalmai fontos, társadalomalakító tényezőnek tekintették a közművelődést. Az egyes ideológiák képviselői számos fórumon hangot adtak e területtel kapcsolatos kritikájuknak, és igyekeztek elérni intézményeinek, tartalmainak megváltoztatását. Az eltérő álláspontok különösen élesen ütköztek a szabadtanítás témáiról, fórumairól és módszereiről 1907. október 2. és 6. között Pécsett megrendezett Szabadtanítási Kongresszus alkalmával, elsősorban azok felekezetekhez kötődő illetve azoktól független formáival kapcsolatban. A kongresszus szervezési előzményeinek és az egyes szakosztályokban lezajlott vitáknak a bemutatása után az előadó megállapította, hogy a bemutatott főbb érvek és ellenérvek, a megszólalások hangneme és eltérő fogalomrendszere is mutatja, hogy két olyan fél vitájáról volt szó a szabad tanítás pécsi kongresszusán, melyek megegyezésére kevés esély mutatkozott. Sőt, a kongresszus alkalmával vált még inkább nyilvánvalóvá, hogy a népművelés, illetve tágabban a társadalom átfogó megszervezése terén eltérő utakon járnak a résztvevők. A saját tábor megszervezése – és ennek érdekében a közművelődés intézményrendszerének felhasználása – mindkét oldalon alapvető feladatnak mutatkozott.

Az előadásokat hozzászólások követték, melyek a katolikus társadalomszervezés hatékonyságához és konkrét irányaihoz kapcsolódtak. Az elhangzó válaszok elsősorban a katolikus népszövetség működésére utaltak, illetve felvetődött, hogy a társadalomszervezés horizontális dimenziói (egyesületek, szervezetek) mellett fontos figyelni a vertikális, mélységi dimenzióra is, elsősorban a hittételek pontos és átélésre alkalmas módon való közvetítésére. Ez utóbbival kapcsolatban merült fel a korszakban a papképzés és az iskolai hitoktatás reformja és megóvása szükséges.

Összességében elmondható, hogy éves katolikus nagygyűlések a katolikus társadalomszervezés vizsgálatnak alkalmas fókuszpontjai lehetnek, de az előadások és a beszélgetést nem szűkítették le csak erre a tematikára. Arra is sor került, hogy az egyházi értelmiség törekvéseit a kor (köz)művelődési jelenségeinek kontextusába helyezték az előadók.

A katolikus egyház két világháború közötti társadalmi szerepvállalása, az állam-egyház viszony értékelése több szempontból vitatott terület, különösen az „ún. katolikus reneszánsz” léte vagy nem léte. Az ekkor zajló folyamatok megértéséhez sokban hozzájárulhat az első világháború előtti évtizedek hazai és nemzetközi fejleményeinek mélyebb megértése, a szerveződés motivációinak és formáinak körüljárása, a társadalmi problémákra adott egyházi/felekezeti válaszok megbeszélése, a kontinuitás és diszkontinuitás vizsgálata. A téma nemzetközi és hazai vonatkozásokat is felvető, politikai és társadalmi beágyazottságának körüljárása ezen a rendezvényen ilyen szempontból sem volt érdektelen.

Római impulzusok és püspöki közreműködés

A püspöki kar támogató magatartása nem volt független attól sem, hogy a pápa is iránymutatást adott a katolikusok közéleti tevékenységével kapcsolatban (1893):

„Eközben érkezett meg Ő Szentségének f. évi szept. 2-án kelt s a magyar püspöki karnak f. évi márczius 3-án felterjesztett memorandumára válaszul küldött „Constanti Hungarorum” bekezdésü encyclicája, nemkülönben Rampolla biboros államtitkár levele, mely a sz. Atya nevében következőkben jelöli meg a püspöki kar teendőit: 1) a tervezett egyházpolitikai törvényjavaslatok előterjesztése után adjon ki a püspöki kar közös pásztorlevelet, rámutatva ebben a fenyegető veszélyre és az ez ellen való védekezés módjaira; 2) hasson oda, hogy kath. körök és hirlapok keletkezzenek, országgyűlési képviselők választása alkalmával pedig a kath. érdekek iránt igazságos és lelkes érzelmü férfiak jöjjenek be a törvényhozásba.” (PKK Jgyk. 1893. november 30.)

Ezzel összhangban több egyházmegye püspökei és világi katolikusai aktivizálódtak is:

A pécsi egyházmegyében alakuló Pécsi (később: Belvárosi) Katolikus Kör 1894. február 8-i alapszabálya szerint „A kör fővédnöke mindenkor a pécsi püspök” (2.§), és a kör célja „elsősorban a Pécs sz. kir. város területén, azután pedig környékén lakó katholikusok szellemi, társadalmi és anyagi érdekeinek előmozdítása, a vallási-erkölcsi szellem-, a közművelődés- a katholikus öntudat érzetének ébrentartása és az összetartás szilárdítása által.” (3.§) (A „Pécsi Katholikus Kör” alapszabályai. Pécs, 1894. 3.)

Az szerveződő egyesületek országos, központi szerve azonban nem volt elégedett a mozgalom hatékonyságával. Ennek okait keresve a Magyarországi Katolikus Egyesületek Országos Szövetségének 1905-ös közgyűlésén az éves jelentés elemezte a szervezet működési nehézségeit. A legfőbb problémát abban látták, hogy sok esetben nem kaptak egyházmegyei támogatást. Bár 1904 folyamán az ország minden esperesi kerületét felszólították, hogy jelöljenek ki mindenhol egy-egy alkalmas személyt a szövetség képviseletére, és több mint kétszáz esperesi kerület ezt meg is tette, mégsem volt kellő eredménye a munkának. Rengeteg helyi „tevékeny apostol” született így, kiknek nevéhez egész vidékek megelevenedése volt kapcsolható, de a várt hatás mégis elmaradt. Ami pedig ehhez hiányzott, az a püspöki jóváhagyó és támogató tekintély, a meghatalmazás súlya: „(...) ott, hol ez már megtörtént, például a kassai, székesfehérvári és részben a pécsi egyházmegyékben (...) a kerületi képviselők száma teljes. Több ülést tartanak évenként, még pedig főpásztoruk elnöksége mellett. Megyei szervezettel és rendszabálylyal bírnak. A legégetőbb kérdéseket letárgyalják, a kölcsönös jelentéseket megteszik. Az egyes képviselők otthon saját kerületi üléseiken a társadalmi mozgalmak és a megyei szervezet határozatainak előadói, melyek fölött vitát kezdeni kötelesek és a megállapodások úgy foglalnak helyet a kerület hivatalos jegyzőkönyvében, mint más legfontosabb egyházi ügyek. A jegyzőkönyv az egyházmegyei főhatósághoz jut, melyből a főpásztor papjainak társadalmi tevékenységéről, ebben követett irányáról tudomást szerez. A hol ezen megyei szervezettség már fönnáll, a képviselők határozott, az egyházmegyei körlevélben is nyilvánosságra hozott püspöki megbízást nyertek teendőik végzésére, a kerület társadalmi mozgalmainak intézésére.”(A Magyarországi Katolikus Egyesületek Országos Szövetségének Évkönyve. 1905. Budapest 1906. 5.)

Az első „valóban” országos nagygyűlést az 1895-ben Budapesten alapított Katolikus Körök Szövetségének jogutód szervezete rendezte. A Magyarországi Katolikus Körök és Olvasóegyletek Országos Szövetsége 1899 végén határozat el, hogy országosan és éves rendszerességgel kívánnak ilyen rendezvényeket tartani. A következő évben több napig tartó, Országos Katolikus Nagygyűlést volt, a kereszténység 900. évfordulójának megünneplésével egybekötve (1900. augusztus 17-19.)